A politikus szerint a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket - írja az MTI.
A kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat. Emiatt kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét. Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára.
Januárban nyugdíjemelést hajtottak végre, húsvét előtt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adtak az időseknek, továbbá a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően novemberben 2,5 millió embernek fizettek nyugdíjprémiumot, másfélszer annyit, mint tavaly: idén legfeljebb 18 ezer forintot - sorolta Novák Katalin a 2018-as intézkedéseket.
Úgy fogalmazott, hogy már 230 ezer nagymamát tudtak "visszaadni a családoknak" a Nők 40-nek köszönhetően. A program lényege, hogy a nők 40 év szolgálati idővel már a korhatár betöltése előtt el tudnak menni nyugdíjba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve