A Ház ülése reggel 8 óra 30 perckor napirend előtti felszólalásokkal indul, amit szavazások követnek. A képviselők ekkor fogadhatják el az idei költségvetés módosítását, az erről szóló zárószavazást a Ház előző üléséről halasztották a mostanira. Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli. Az előterjesztésben foglalt változtatások teremthetnek fedezetet Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalásához, továbbá kísérletet tesznek a fővárosi közösségi közlekedés pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálására is, a BKV Zrt. korábbi időszakokról felhalmozódott 52 milliárd forint összegű adósságának állami átvállalásával.
Döntés várható még a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosításokról, a kiemelt közlekedési beruházások gyorsításáról és a 2015-2020 közötti Nemzeti Környezetvédelmi Programról.
A határozathozatalokat követően egyebek mellett a Miniszterelnökséget vezető miniszter közbeszerzésekről szóló törvényjavaslatát kezdik tárgyalni, de vita kezdődik vízgazdálkodási, tűzvédelmi és hadigondozási témájú törvénymódosító indítványokról is.
A Ház a héten péntekig ülésezik, majd hétfőn a 2016-os büdzséhez benyújtott több mint ötszáz módosító indítványról dönt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve