A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma tartja szeptemberi kamatdöntő ülését. Az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank - hasonlóan az egy hónappal korábbi döntéséhez - ezúttal sem változtat a jelenlegi 2,10 százalékos alapkamaton azt követően, hogy júliusban Matolcsy György jegybankelnök bejelentette: az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad.
Az MNB egyúttal ismerteti legfrissebb inflációs jelentésének fő számait. A jelentést teljes terjedelmében csütörtökön publikálja a jegybank.
Az MNB június végén közzétett inflációs jelentése szerint az idén nem lesz infláció, majd jövőre 2,5 százalékra emelkedik a pénzromlás üteme, a bruttó hazai termék (GDP) pedig 2014-ben 2,9 százalékkal, 2015-ben 2,5 százalékkal bővül.
A tanács a júniusi inflációs jelentés áttekintését követően úgy ítélte meg, hogy a magyar gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, és az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve