Nem lehet elégszer ismételni: utolsó fázisába érkezett a régi kétezer és ötezer forintosok cseréje: július 31-én, azaz holnap lehet velük utoljára fizetni bárhol, utána már macerásabb lesz átváltani őket.
A jegybank legutóbbi tájékoztatása szerint július 15-én kétezres bankjegyeknek több mint 70 százaléka, az ötezreseknek pedig 80 százaléka új bankjegy, tehát a március elején indult csere jól halad, de azért még több millió régi papírpénz vár beváltásra.
Keddtől pedig már csak a bankfiókok és a posták kötelesek újakra cserélni azokat 2020 július végéig. Emellett a jegybank is cseréli a régi 2000 és 5000 forintosokat, mégpedig 2037 július végéig.
Fontos, hogy a szabály csak azt mondja ki, hogy hétfőig kell mindenhol elfogadni a szóban forgó bankókat, azt azonban semmi sem tiltja, hogy bármelyik üzlet hétfő után is elfogadja ezeket.
A régi húszezer forintos bankjegyekkel 2017. december végéig lehet bárhol fizetni, utána ezeket is három évig, azaz 2020 végéig a bankok és a posták cserélik újra, a jegybank pedig 2037 végéig.
A teljes bankjegy-sorozat cseréjéből még hátravan az ezres és az ötszázas bankjegy. Előbbiből várhatóan még az idén nyáron bemutatja az MNB az új verziót, ami azonban csak jövőre kerül forgalomba. Az új ötszáz forintost pedig várhatóan jövőre mutatják be és vezetik be.
Fotó: Gerhardt Ferenc MNB-alelnök bemutatja az új bankjegyek mintáit - MTI Fotó: Máthé Zoltán
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve