A tervek szerint 2019 negyedik negyedévében befejeződő beruházás 26,311 milliárd forint hazai forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A vezérigazgató-helyettes az MTI tudósítása szerint elmondta: a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. kivitelezésében megvalósuló beruházásnak köszönhetően biztonságosabb és gyorsabb lesz a közlekedés Cegléd és Abony között, a tervezési sebesség óránként 110 kilométer. Az érintett szakaszon található települések jobban elérhetőek lesznek és megvalósul a főút melletti települések tehermentesítése.
A beruházás részleteiről elmondta: a 17,6 kilométer M4 gyorsforgalmi út építése során kétszer két sávos gyorsforgalmi utat alakítanak ki 3,75 méter széles forgalmi sávokkal, 26,6 méter koronaszélesség biztosítja az autópályává történő fejlesztés lehetőségét és stabilizált üzemi sáv épül. A meglévő kétszer két sávos nyomvonalat átépítik 6,1 kilométeren, a meglévő kétszer egy sávos szakaszt pedig bővítik kétszer két sávossá 11,5 kilométeren.
Kettő különszintű csomópont és négy új aluljáró épül, valamint felújítanak három aluljárót és egy felüljárót. Kialakítanak egy kétoldali, egyszerű pihenőt a Tápiószele-Abony összekötő út térségében, zajárnyékoló falak létesülnek 1 ezer 708 méteren és üzemi hírközlési központot telepítenek. A beruházás során 6,57 kilométer önkormányzati földút épül, megújul 3 kilométer kétszer egy sávos burkolt önkormányzati út, valamint 1,2 kilométer kétszer egy sávos út és 1,1 kilométer szintén kétszer egy sávos mellékút.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve