A visszatérítés 25 ezer forintig igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez; a tanfolyam elvégezhető hagyományos tantermi, vagy online, elektronikus formában - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Az a fiatal, aki megszerezte a vizsgát, könnyebben tud majd elhelyezkedni. KRESZ-vizsga nélkül nincs jogosítvány, a kormány ezért finanszírozza ehhez az első lépést, de a közlekedési ismeretek elsajátítása önmagában is fontos - tette hozzá a politikus az MTI beszámolója szerint. A kedvezmény biztosítására a költségvetésben az idén és jövőre összesen 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre.
Kapcsolódó
Évente 50 ezer 20 évnél fiatalabb próbál KRESZ-vizsgát tenni, közölük 30 ezernek sikerül. A kabinet arra számít, hogy a jövőben nő a sikeresen vizsgázók száma.
A tervek szerint július 1-jén elindítják a www.kreszvizsga.ujnemzedek.hu oldalt, ahol minden, a programmal kapcsolatos információ elérhető lesz. A fiatalok telefonon is érdeklődhetnek: az Új Nemzedék Központ a +36 30 711 0643 vagy a +36 30 711 8280 telefonszámon call centert működtet, hétfőtől csütörtökig 9-16, pénteken 9-14 között fogadják a hívásokat.
A visszatérítés menetéről a Magyar Államkincstár tud felvilágosítást adni. A tanfolyam és a vizsga díját postai és elektronikus úton lehet visszaigényelni.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve