Az iskolaszövetkezeti piac felét lefedő szervezet úgy tudja, hogy kedden kerül a parlament elé az a törvénytervezet, amely az iskolaszövetkezeteket a munkajogból a szövetkezeti jogba helyezi át.
A szövetkezet szerint ezzel biztosítható lesz, hogy - a munka világa uniós szabályozásában értelmezhetetlen - konstrukció a jövőben is biztosítsa a mintegy 130 ezer érintett fiatal számára a munkatapasztalat és jövedelemszerzés lehetőségét. Kiemelték: az átalakított szabályozás szerint továbbra is alkalmazni kell a Munka törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó összes védelmi szabályát, azaz a fiatal nem dolgozhat éjszaka, nem dolgozhat naponta nyolc óránál többet, alkalmazni kell az eltérő pihenőidőt és a munkaközi szünetet is. Kötelező marad a minimálbér, illetve a bérminimum kifizetése, valamint az összes munkavédelmi szabály betartása. A munkaügyi és munkavédelmi hatóságok továbbra ellenőrzik az iskolaszövetkezetek működését, a diákok foglalkoztatásának körülményeit - írta a Diákész.
Az új szabályozás bevezeti a diákok számára a fizetett szabadságot, garantálja azt, hogy az iskolaszövetkezetek bevételük legalább 85 százalékát a munkában résztvevő diákok számára kifizessék, továbbá a nyereségük legalább 10 százalékát a tagjaik oktatását, képzését biztosító közösségi tevékenységre kell fordítaniuk.
A szövetség rámutat: a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében 2010-től számos kormányzati intézkedés mellett az iskolaszövetkezetek tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája Magyarországon csökkent a leggyorsabban az Európai Unióban. Ezért nem lehet azt megengedni, hogy ezt a kiválóan működő, aktív foglalkoztatáspolitikai magyar modellt az Európai Unió "bürokráciája bedarálja", csak azért, mert munka világára vonatkozó szabályainak keretei között nem tudja értelmezni - hangsúlyozták.
A törvénymódosítás az Európai Unió számára is értelmezhetővé teszi, hogy az iskolaszövetkezeti tagi jogviszony nem atipikus munkaviszony, amit a munka világán belül kell eltérően szabályozni, hanem egy olyan tulajdonosi jogviszonyban történő személyes közreműködés, ahol a diákokra tekintettel a munkaviszonyban használt védelmi elemeket is alkalmazzák - áll a tájékoztatásban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve