A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint jelentősen, 19 százalékkal több magyar hunyt el idén januárban, mint tavaly az első hónapban, 2000 óta ez a legmagasabb halálozási szám. A KSH szerint a tetőző influenzajárvány lehet ennek hátterében, akárcsak két éve - emlékeztet az Inforádió.
Jankovics István virológus szerint a vírus aktivitása valóban magas volt, az mutálódhatott is, emiatt Európa-szerte nőtt a halálozási arány, de ezt laboratóriumi vizsgálattal nem lehetett igazolni.
Hivatalosan csak akkor okozza az influenza valakinek a halálát, ha a klinikai mintájából utóbb ki lehet mutatni az influenzavírust. Ezt azonban nem végzik el minden esetben, mert rengeteg pénzt és szervezést igényelne.
"Van egy 15 ország által használt európai együttműködés, ahol valós időben lehet követni a többlethalálozást is. Ezeken a görbéken azt látjuk, amikor az influenzajárvány aktivitása alacsony volt, mint például 2013-14-ben vagy 2016-ban, akkor többlethalálozás nem volt, akkor azonban, amikor nagyon erős volt az influenza aktivitása, mint például 2015-ben vagy az idén, akkor a többlethalálozás is magasabb számokat mutat, de ezt az összefüggést nem tudjuk bizonyítani".
- mondta Jankovics István.
A helyzetet idén ronthatta, hogy az influenza A vírus nagyfokú genetikai változást mutatott, és hozzájárul a vakcina hatásosságának csökkenéséhez. A főorvos azonban felhívta arra a figyelmet, hogy ettől még érdemes oltatni, mert ha már 20 százalékos hasonlóság van a két vírus között, az már elegendő lehet arra, hogy egy krónikus betegség esetén túlélje a vírusfertőzést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve