A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF) lobbiharcának köszönhető, hogy szóba kerülhetett a 2010-ben kiváltott nyugdíj egyéni nyilvántartó lap (nyenyi) újbóli visszavezetése − mondta a Napi Gazdaságnak Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke. A szervezet szerint nagy hiba lenne, ha a most működő, nyugdíjjárulék-adatokkal integrált, komplex bérbevallási rendszert megszüntetnék.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) társadalombiztosítási rendszereket ellenőrző vizsgálata megállapította, komoly kockázatokat jelent a nyenyi kivonása a forgalomból, illetve az, hogy helyette a NAV tavaly óta egy, a réginél bonyolultabb dokumentum segítségével kezeli ezen adatokat. A kivonás indokoltságát az ÁSZ is elismerte, hiszen a vizsgált időszakban a nyenyi rendszere és az adóhatóság adatszolgáltatása között átfedések voltak. A adóhatóság milliárdos nagyságrendű informatikai fejlesztései nyomán megszületett új rendszerrel kapcsolatban azonban "olyan hangok" is vannak, amelyek alapján a nyenyi visszavezetésére lehet következtetni − mondta korábban Horváth Margit, az ÁSZ ellenőrzés-vezetője.
Az MKOE álláspontja szerint azonban a tételes bérbevallás három adatszolgáltatást vont egybe, ezzel kizárta a kiskapukat és egy biztosan működő rendszert hozott létre. Ennek része például az ügyfélkapu, amely nélkül Ruszin szerint a modern adózás ma elképzelhetetlen lenne. A tételes bérbevallásokat ma már rendkívül alacsony hibaszázalékkal dolgozzák fel, a nyugdíj megállapításához szükséges alapadatok így jó minőségű, karbantartott adatbázisból folyamatosan kinyerhetők az alelnök szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve