A legtöbb ellenőrzés (37 százalék) az élelmiszer jellegű, ital, vegyes áru kereskedőknél történt, ezt követték a bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikkek értékesítését végző kereskedelmi egységek, a vizsgálatok 13-13 százaléka pedig az iparcikk, illetve bútor kereskedőket érintette.
Az ellenőrzött 12 836 munkavállaló 36,8 százalékánál, 4730 dolgozónál találtak szabálytalanságot, a vizsgálat 9473 sérülékeny csoportba (nő, fiatal korú, idősödő, megváltozott munkaképességű) tartozó munkavállalót is érintett.
A legnagyobb arányban 35,4 százalékban a maximum 5 főt foglalkoztató bolti kiskereskedelmet ellenőrizték. Nagy hangsúlyt helyeztek még azokra a munkahelyekre is, ahol a dolgozók létszáma 10 és 49 között mozog, a vizsgálatok 22 százaléka pedig az 50 embernél többet foglalkoztató munkáltatókra terjedt ki.
A munkaeszközöknél minden ötödik darabológép (körfűrész, szalagfűrész) és keverő, illetve dagasztógép ellenőrzésénél találtak szabálytalanságot, ami azért veszélyes, mert ezek a gépek súlyos, csonkolásos munkabaleseteket okozhatnak. Ezen felül jó néhány esetben az emelőgépeknél is találtak problémákat.
A legtöbb hiányosság a raktározás, a kézi- és gépi anyagmozgatás területén adódott. A zárható ajtóval ellátott hűtőkamrákat továbbra sem lehet belülről kinyitni, miközben a hűtőkamrába nem szereltek vészcsengőt vagy a meghibásodott vészcsengőket nem javították.
A hivatal az ellenőrzéseket követően egy-egy esetben szabott ki munkavédelmi, illetve közigazgatási bírságot 216 ezer, illetve 15 ezer forint értékben.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve