A versenyhivatal tavaly november végén kezdett konzultáció-sorozatba, hogy tájékozódhasson az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól.
A nemzeti versenyhatóság kiemelten kezeli az élelmiszer-infláció ügyét, mivel a társadalom egészét érinti – hangsúlyozta a GVH.
A GVH honlapja szerint a versenyhivatal külön elemzői csoportot hozott létre az áremelkedés versenyjogot érintő okainak feltárása, illetve a piaci problémák vagy torzulások kezelése érdekében. A GVH egyúttal megkezdte az élelmiszer-inflációs környezet nemzetközi monitorozását, illetve az uniós országok versenyhatósági gyakorlatának feldolgozását.
A versenyhatóság emellett már vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében. Ennek feltárása érdekében
a tej- és tejtermékek piacán indította el az első gyorsított ágazati vizsgálatot a GVH, vizsgálva az értéklánc minden szereplőjét.
A versenyhivatal a megkezdett hatósági eljárások mellett a konzultáció-sorozat keretében tovább folytatja a hazai piaci viszonyok feltérképezését is, ismételten felhívva az áremelkedésekkel érintett piaci szereplők, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét az egyeztetés lehetőségére.
Mint arról lapunk beszámolt, a legkiugróbb drágulást az élelmiszer-inflációban a tejtermékek, köztük is a trappista sajt áremelkedésén tapasztalhatták a háztartások.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve