Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a második negyedévi előzetes GDP-adatot.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék volumene 2,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi első negyedévinél. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,6 százalékkal csökkent a GDP az egy évvel korábbihoz képest és 2,0 százalékkal nőtt az előző negyedévvel összevetve.
Kapcsolódó
A GDP első negyedévi, 2,1 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 2,1, az építőipar 0,1 százalékponttal járult hozzá, míg az ipar 0,7 százalékponttal javította a gazdasági teljesítményt. A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása 2,3 százalékkal, a bruttó felhalmozás pusztán a készletváltozás miatt 2,8 százalékponttal csökkentette, a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,0 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét.
A Pénzügyminisztérium csütörtökön teszi közzé részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének július végi helyzetéről.
Az augusztus 9-én kiadott gyorstájékoztató szerint az államháztartás központi alrendszere 1803,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első hét hónapját. A június végi 1704,5 milliárd forint deficitet figyelembe véve a július havi hiány 99,2 milliárd forintra tehető az egy évvel korábbi 328,0 milliárd forinttal szemben. A múlt év január-júliusában a központi alrendszer hiánya 2165,0 milliárd forintot tett ki, 361,3 milliárd forinttal többet, mint idén.
Ebben az évben a központi költségvetés 1620,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 221,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 39,1 milliárd forintos többletet könyveltek el július végéig. A költségvetés és a társadalombiztosítás héthavi hiánya idén 220,5 milliárd, illetve 114,3 milliárd forinttal kisebb, a pénzalapok többlete 26,4 milliárddal nagyobb lett a tavalyinál.
A PM gyorstájékoztatója szerint nőttek a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a társadalombiztosítási járulékból származó bevételek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve