Hamarosan megjelennek a harmadik negyedévi gazdasági adatok, amelyek egy látványos növekedést fognak minden bizonnyal mutatni az év második három hónapjához mérten - mondta Török Zoltán a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet háttérbeszélgetésén.
A Raiffeisen a Pénzügyminisztériuméval lényegében azonos, 6,5 százalékos zsugorodást vár az idén, aminek része, hogy a harmadik negyedéves éledezését követően az év végére újabb visszaesés látszik a járvány második hulláma és a bevezetett korlátozások miatt.
Kapcsolódó
Jövőre 4 százalékos visszapattanásra lehet számítani a gazdaságban, azonban 2022-ig kell várni, ameddig a magyar gazdaság ismét azt tudja nyújtani, amit a járvány előtt.
Török külön kitért arra, hogy a kormányzat már többször ígért egy átfogó intézkedési keretrendszert, amivel kezelné a válságban előállító munkanélküliséget, a vérhatóan előálló cégcsődöket. Ez eddig elmaradt. A Napi.hu kérdésére Török azt mondta, hogy kifejezetten állami, költségvetési forrásokból kellene egy ilyen programot megfinanszírozni.
Pótolni kel a jövedelem kiesést, meg kel előzi a vállalatait, csődöket, erre nem látunk semmilyen intézkedéseket - mondta.
Fél éve azt gondolta a Raiffeisen, hogy a magyar gazdaság könnyen megússza a járványt más országokhoz képest. -Most azt látjuk, hogy nagy különbség nem lesz a nyugathoz képest - mondta Török.
Blahó Levente elemző szerint az Egyesült Államok feszült elnökválasztásában jelenleg Joe Biden demokrata kihívó van jobb helyzetben, de Donald Trump republikánus elnök is nyerhet. Ha utóbbi újrázhatna, akkor várhatóan visszafogottabb gazdaságélénkítő csomaggal állnának elő a gazdaság megsegítésére, miközben Biden győzelme jó eséllyel adóemeléssel járna a vállalati szektorban.
A Raiffeisen szerint magyar idő szerint csütörtök este nyilvánosságra hozott kamatdöntés nem fog változást hozni. A jegybank, a Federal Reserve már felfedte lapjai, eszközvásárlásokkal tud további támaszt adni a gazdaságnak, azonban novemberben ez vélhetően elmarad.
Pálffy Gergely elemző szerint Európában stagnálás látszik, de a nagy eurozónás gazdaságok termelésében most romlás lehet novemberben. Egyre valószínűbb, hogy egy W alakú kilábalás lesz, vagyis lesz az első visszapattanást követően egy visszaesés.
Az Európai Központi Bank (EKB) vélhetően tovább élénkít, további kamatcsökkentés nem valószínű, várhatóan a hatékonyabbnak tűnő mennyiségi lazítás mellett marad a Christine Lagarde által vezetett intézmény.
Lapunk kérdésére elmondta, a Lagarde által decemberre belengetett új intézkedések között nagyon új dolog nem lesz, a jelenleg érvényben levő 1350 milliárd eurós kötvényvásárlási program eleve jelentős.
Várhatóan az eszközvásárlások kitolásában gondolkodhat az EKB, kicsi a valószínűsége, hogy az irányadó kamatokban változás legyen, ellenben egy további kamatvágással épp ezért nagyobb meglepetést okozhatna az EKB.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve