A KSH szeptember 28-án jelentette meg a Magyarország nemzeti számlái, 2017 (2. előzetes adatok) című kiadványt. Ebben a magyar nemzeti számlák 2017-es második előzetes adatait, valamint a 2016-os éves végleges adatokat tette közzé.
A hivatal az éves adatokhoz igazított negyedéves nemzeti számlák, GDP idősorait 2018 második negyedévével bezárólag ma jelentette meg, a korábbi évek gyakorlatától eltérően másfél hónappal korábban.
Kapcsolódó
A negyedéves adatokban tükröződnek az éves adatokon végrehajtott változások. Így korábban számított adatokhoz képest a GDP nyers volumenindexe 2018 első és második negyedévében is 0,1 százalékponttal nőtt, részben a bázisadatok változása, részben a becsléshez felhasznált tárgynegyedévi adatok frissülése miatt. Így a GDP az első negyedévben 4,5, a másodikban pedig 4,9 százalékkal nőtt, míg a féléves ütem immár 4,7 százalék.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve