A Rádió Orient műsorában Gémesi György elmondta, a települések közötti egyensúly megőrzése miatt Gödöllőn is szükség van a térítési díj kíméletes formájának bevezetése. A polgármester emellett a települések működési problémáiról és a polgármesterek konzultációs rendezvényeiről is szót ejtett.
A bölcsődei gondozási díjat a települések 70-80 százaléka be fogja vezetni, vagy már be is vezette - emelte ki Gémesi György a Rádió Orient műsorában. Gödöllő polgármestere elmondta, a település májustól lépteti életbe a gondozási díjat. "A gyermekek bölcsődei bekerülési költségeit korábban 50 százalékban az állami normatíva fedezte. Az új szabályozás azonban a támogatást nem gyereklétszám szerint, hanem eltöltött nap alapján számítja. Így a rezsiköltség változatlansága ellenére kevesebb bevétele lesz az intézményeknek" - emelte ki a polgármester.
Gémesi György elmondta, az elmúlt évben az önkormányzatnak lehetősége volt arra, hogy a bölcsődei étkeztetési támogatásnál nemcsak az alapanyag támogatásba, hanem a rezsiköltségbe is szülői segítséget kérjenek. Ez a rendszer most megszűnik, azonban többletforrásként az önkormányzatok bevezethetik a gondozási díjat. Gödöllő szociális rászorultság alapján vezet be minimális, havi kétezer forintos gondozási díjat. Az érintett szülők több mint 50 százaléka mentességet kap a térítési díj alól. "A települések közötti egyensúly megőrzése miatt nálunk is szükség volt a térítési díj kíméletes formájának bevezetése" - hangsúlyozta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve