Az elnök elmondta, a járvány kezdetén az új autók értékesítése az előző évhez képest 10-15 százalékra esett vissza. Ugyanakkor a gyártók nem állították le a kiszállításokat, és mivel a szervizek, valamint az okmányirodák továbbra is üzemeltek, az új autókat át tudták adni a járvány alatt is.
Sokat számított az is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programjának keretében megrendelt autók éppen ekkor érkeztek meg. Így nem szakadt meg a "pénzbeáramlás", és míg Magyarországon 50 százalékkal csökkent az új autók forgalomba helyezése, addig más országokban ez akár a 90 százalékot is elérte - mondta az elnök.
Kapcsolódó
Szerencsésnek nevezte azt is, hogy a kormány - a kérésükre - felgyorsította a nagycsaládosok autóvásárlási programjának és az elektromos autók támogatásának kifizetéseit, ami szintén a márkakereskedőket segítette.
A piacot segítette az is, hogy május 4-től - legalábbis vidéken - újra lehetett indítani az életet - tette hozzá.
Gablini Gábor szerint a mostani helyzetben az is fontos, hogy az elektromos autók vásárlásának állami támogatása nagyon népszerű, és sokan veszik igénybe: a június 15-én indult programot egy nappal később fel kellett függeszteni, mert a teljes támogatási keret elfogyott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve