A felmérés szerint a fennmaradó 30 százalék otthonát nem védi biztosítás, igaz csak közel 70 százalékuk rendelkezik saját lakással. A lakásbiztosítással rendelkezők nagyobb arányban a Nyugat-Dunántúlon és Pest megyében élnek - e két régióban a lakásbiztosítással való ellátottság 81, illetve 70 százalékos, míg a fővárosban a legalacsonyabb, 60 százalék.
Az ingatlanbiztosítás fontosságának felismerése az életkorral, illetve ezzel összefüggésben a saját lakásba költözéssel nő: az otthonukat biztosítók hányada a 40 évnél idősebbek körében a legmagasabb, 70 százalékot is meghaladó.
A GfK rendszeres, negyedévente készülő felmérése szerint a lakásbiztosítással nem rendelkezők közül minden harmadik a 18-29 éves korosztályba tartozik, minden ötödik pedig 30-39 éves. Az ingatlanjukat nem biztosítók jellemzően a fiatal, 20-29 éves korosztály tagjai, akik saját lakással még nem rendelkeznek, főleg albérletben élnek.
Az adatok arra is rámutatnak, hogy azok, akiknek egy háztartásban élő gyerekük van, magasabb arányban rendelkeznek lakásbiztosítással (76 százalék), mint a nem gyermekkel együtt élők (66 százalék).
A lakásbiztosítással nem rendelkezők körében az átlagnál magasabb az alacsony jövedelműek aránya, körülbelül egyharmaduk rendelkezik gépjárművel, 30 százalékuk nem használja az internetet. A lakásbiztosítással nem rendelkezők jellemzően más biztosítási formákkal sem rendelkeznek - körükben alacsonyabb az életbiztosítást, balesetbiztosítást kötők aránya. A lakásbiztosítás kötésétől eltekintők egyharmada városban, 26 százaléka községben él és 21 százalékos arányt képviselnek körükben a Budapesten élők - derül ki a GfK tanulmányából.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve