A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint novemberben a GKI konjunktúraindexe az októberi mínusz 18,8 pontról mínusz 23,7 pontra romlott. A fogyasztói bizalmi index novemberben mínusz 34,2 pontról 33,0 pontra javult, míg az üzleti az októberi mínusz 13,4 pontról mínusz 20,4 pontra romlott.
A fogyasztói bizalmi index a legutóbb még minimálisan emelkedni is tudott, bár az ezt megelőző három hónapos esése következtében, ha csak hibahatáron belül is, de ugyancsak elmaradt júniusi szintjétől - idézi az MTI.
Az üzleti szférában drámai mértékben, áprilisi mélypontjának közelébe zuhant a szolgáltató és kereskedelmi cégek bizalmi indexe, és nagyon jelentős volt a pesszimizmus erősödése az iparvállalatok körében is. Ugyanakkor az építőipari cégek látványosan optimistábbak lettek, bár még ez is messze van a járvány előtti, márciusi derűlátásuktól. Az ipari bizalmi index novemberi csökkenését főként a rendelésállományok - ezen belül részben az export -, és a termelési várakozások romlása okozta, a készlethelyzet kissé javult. Jobb lett az elmúlt időszak termelésének megítélése. Ugyanakkor véleményük szerint idén kevesebb beruházást fognak végrehajtani, mint tavaly, és jövőre is csak a kiadások stagnálását tervezik. Az építőipari termelők hangulata novemberben sokat javult, amiben vélhetően szerepe volt a bejelentett, a lakásépítést és felújítást támogató kormányzati intézkedéseknek. A rendelésállományok megítélése jelentősen javult.
A kereskedelmi bizalmi index novemberben közel került áprilisi, évtizedes minimumához. Az eladási pozíció megítélése nagyon alacsony szinten hullámzik, novemberben csökkent, a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény pedig jelentősen zuhant. A készletek megítélése kissé kedvezőbb lett. A szolgáltató cégek pesszimizmusa szinte minden területen markánsan erősödött, így a forgalmi várakozások esetében is.
Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága novemberben ismét gyengült, újra több lett a létszám csökkentését, mint növelését tervező cégek aránya. A romlás a szolgáltató szektorban volt drámai, mértéke megközelítette az áprilisit. Ezzel szemben az építőiparban viszont még erősödött is a foglalkoztatási szándék, a lakosság munkanélküliségtől való félelme pedig három hónapos romás után kissé csökkent. Az áremelési törekvés a szolgáltató szektor kivételével minden ágazatban gyengült, a fogyasztók inflációs várakozása viszont tovább erősödött. A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában idén - április kivételével - még soha nem volt a novemberihez hasonlóan pesszimista, a legbrutálisabb romlás a szolgáltató szektorban következett be. A lakosság viszont kissé optimistább lett.
A fogyasztói várakozások minimális javulása részben lakosság saját pénzügyi helyzetének kedvezőbb megítélését tükrözi. A megtakarítási lehetőségekről alkotott vélemény nem változott. Kissé javult a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek vásárlásának lehetősége.
A GKI konjunktúraindexének interaktív grafikonja ezen az oldalon található.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve