Az ÁSZ még 2012-ben értékelte az ellátások és szolgáltatások jogosultsági rendjében alkalmazott nyilvántartási rendszerek működését, az akkor feltárt hiányosságok megszüntetésére az ÁSZ az NGM és az Emmi részére két-két javaslatot fogalmazott meg. A mostani utóellenőrzés a javaslatok hasznosítására elkészített intézkedési tervek végrehajtását értékelte.
Az ÁSZ megállapította, hogy az NGM az intézkedési tervben előírt hét feladat közül hármat határidőben végrehajtott, négy feladat végrehajtása azonban nem történt meg. A foglalkoztatói törzsnyilvántartások összehangolási lehetőségeit dokumentumokkal nem tudták igazolni, és az összehangoláshoz szükséges változtatások költségvetési hatásait sem számszerűsítették. Ezen túl nem valósult meg dokumentáltan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal foglalkoztatói adatbázisának folyamatos és teljes körű átadása sem és nem tudták dokumentumokkal igazolni a társadalombiztosítási ellátásokat szabályozó jogszabályok módosításának előkészítését.
Az Emmi intézkedési tervében tizenegy feladatot írtak elő, amelyek közül hármat határidőben, nyolcat azonban határidőn túl hajtottak végre.
Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult a nemzetgazdasági miniszterhez a végre nem hajtott feladatok, az emberi erőforrások miniszteréhez az intézkedések határidőn belüli végrehajtását biztosító kontrollok működése miatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve