A tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács legfontosabb döntés-előkészítő grémiumának június 10-11-i tanácskozásán a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós költségvetésről, továbbá az európai növekedés beindításának lehetőségeiről egyeztettek a kormányok képviselői.
Győri Enikő az MTI-nek telefonon nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy lassan egy éve - a lengyel elnökség óta - tart a vita a többéves költségvetési keretről. Mint elmondta, a dán elnökség ezzel kapcsolatban ismertetett az ülésen egy keretdokumentumot, amely tartalmazza az uniós büdzsével kapcsolatos legfontosabb problémákat, észrevételeket.
Kapcsolódó
Az államtitkár hangsúlyozta: a megoldásra váró kérdések között szerepel az Európai Bizottságnak a kohéziós pénzek csökkentésére vonatkozó javaslata is, amely Magyarország esetében mintegy 20 százalékos forrásveszteséget jelentene.
Győri Enikő a tanácskozáson annak a véleményének adott hangot, hogy a bizottsági kezdeményezés ellentétes az EU alapító szerződéseivel, amelyek - mint fogalmazott - világosan rögzítik, hogy az EU-n belül a kohéziót erősíteni, a regionális különbségeket pedig csökkenteni kell, ennek alapján pedig nem a rendelkezésre álló eszközök elvonására lenne szükség.
Az EU-ügyekért felelős államtitkár elmondta, hogy a június 28-29-én tartandó EU-csúcson kerül majd először napirendre a kohéziós forrásokkal kapcsolatos probléma átfogó megvitatása, s a forráscsökkentéssel kapcsolatos számszerűsített módosító javaslatokra majd csak a ciprusi elnökség idején derül fény.
Győri Enikő az MTI kérdésére kifejtette, hogy a kevésbé fejlett uniós tagállamok esetében eltérő a bizottság által indítványozott forráscsökkentés, tekintve, hogy a kohéziós keret a GDP függvénye (nem lehet több annak 2,5 százalékánál), így vannak országok, ahol az erőteljesebb gazdasági növekedés miatt a korábbi évekhez képest a jövőben nem csökkenne a kohéziós keret.
Az aarhusi informális ülés másik fő témája, a június végi EU-csúcsra készülve, annak megvitatása volt, hogy miként lehet az unióban növekedést és pénzügyi fegyelmet egyszerre elérni. Győri Enikő szerint ez egy "mesterséges vita". Mint mondta, a legtöbb résztvevő egyetértett abban, hogy felelős európai politikus nem gondolhatja azt, hogy további eladósodás árán növekedést lehet gerjeszteni.
Az államtitkár kifejtette, abban is egyetértettek vele, hogy az európai gazdaság beindításához nagy szükség van a "növekedés- és foglalkoztatás teremtő képességgel rendelkező" kohéziós politikára, amely a nettó befizető tagállamok lehetőségeit is javítja. A kohéziós pénzek hatékony felhasználása érdekében Győri Enikő szerint a jövőben az Európai Bizottság nagyobb rugalmasságára lenne szükség a forrásátcsoportosításokra vonatozó kérelmek elbírálásakor.
Az államtitkár az értekezleten a gazdasági növekedés beindításával kapcsolatban kiemelte azt is, hogy nagyon fontos lenne egy külön uniós keret létrehozása a kis- és középvállalkozások forráshoz juttatása végett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve