Darák Péter beszélt arról is, hogy vizsgálják, miként gyorsíthatnának az elhúzódó eljárásokon.
Elemezzük azokat a szakmai kérdéseket, amelyek az eljárások elhúzódásához vezetnek, többek között az elmúlt években minden jogterületen körülnéztünk a hatályon kívül helyezési gyakorlatot illetően, hiszen ha egy felsőbb bíróság az elsőfokú eljárás megismétlését írja elő, az törvényszerűen az eljárás elhúzódásához vezet. Ez a problémás ügyekben szinte mindenhol előfordul - mondta Darák.
Idén még mélyebbre próbálunk menni akkor, amikor az ítéleti bizonyosság kérdéskörét vetjük fel, tehát azt, hogy milyen tényállás és bizonyítékok alapján alakul ki az a bírói meggyőződés, ami az ítélethozatal alapjául szolgálhat - tette hozz a Kúria elnöke.
Tavaly nyáron tartottunk egy tudományos tanácskozást az ELTE professzorainak részvételével, ahol ezt a kérdést jártuk körbe. Megállapítottuk, hogy a bírót egyik oldalról erőteljes nyomás éri, hogy minden tekintetben alapozza meg az ítéletét, a másik oldalról viszont az, hogy minél gyorsabban fejezze be az eljárást, azt hasonló eljárásjogi eszköz, mint a hatályon kívül helyezés, nem támogatja. Megpróbálunk olyan végletesen jó és rossz példákat találni, amelyek valamilyen módon segítenek a bírónak abban, hogy a saját ügyében is el tudja dönteni, mi az elégséges bizonyíték, bizonyítás, mikor hozhat bátran ítéletet, akkor is, ha minden bizonyítási indítványnak nem felelt meg, minden indítványozott bizonyítást nem folytatott le - hangsúlyozta Darák.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve