A szakmai szervezet azután kérdezte meg tagjait, hogy az Agrárminisztérium novemberben jelezte, hogy pályázatot ír ki a Vidékfejlesztési program keretében új gyümölcs- és gyógynövényültetvények telepítésére, öntözőrendszer kiépítésére, továbbá lehetőség lesz jégvédő háló és fagyvédelmi rendszerek kialakítására és gépbeszerzésekre is.
A FruitVeB felmérésén a válaszadók 91,9 százaléka jelezte: elindulna egy ilyen pályázaton. A legtöbben ültetvénygépesítést terveznek, és zöldmezős gyümölcstelepítésben is valamivel többen gondolkodnak, mint az ültetvény kivágása utáni új telepítésben, a válaszadók egyharmada pedig a meglévő ültetvényét korszerűsítené.
A válaszadók csaknem felénél szerepelt az alma a telepítendő gyümölcsök között, majd a szilva, a meggy és a kajszibarack a sorrend. "Az alma és a meggy a mai gyümölcstermesztés több mint felét adja, a csonthéjasoknál pedig a szilva és a kajszi foglalja el a legnagyobb területet, vagyis a telepítési szándék gyakorlatilag leképezi a jelenlegi szerkezetet" - mondta a Világgazdaságnak Kelemen Péter, a FruitVeB alelnöke.
A potenciális beruházók több mint 8 százaléka akkor is végrehajtja a fejlesztést, ha nem nyer a pályázaton, ezért a munkákat már az elbírálás előtt elkezdi. Körülbelül ugyanennyien fejlesztenek szintén a pályázat eredményétől függetlenül, de a kezdéssel megvárják a döntést. Több mint 47 százalékuk viszont nem hajtja végre a beruházást, ha nem kap támogatást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve