A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében nem változott jelentősen, januárban 24 százalékon áll a novemberi 25 százalék után, a pártválasztók között azonban 41 százalékra csökkent az érték a korábbi 45-ről. Hozzátették: október óta összességében 14 százalékponttal esett a Fidesz-KDNP támogatottsága ez utóbbi körben, és mindkét csoportban a 2013 elején mérttel azonos szinten áll a párt.
Továbbra is szoros a küzdelem a legerősebb ellenzéki párt pozíciójáért az MSZP és a Jobbik között, kismértékben az utóbbi vezet. A Jobbikra januárban a teljes népesség 12 százaléka szavazott volna, míg az MSZP-re 11 százalék, megegyezően a novemberben mértekkel. A pártválasztók körében a Jobbik 21, az MSZP 19 százalékon áll.
A DK támogatottsága 6 százalékra emelkedett a teljes népességen belül a korábbi 3-ról, míg a pártválasztók körében is 10 százalékra növelték táborukat a novemberi 5-ről. A Tárki ugyanakkor rámutat: csak a következő hónapokban dőlhet el, hogy a növekedés tartós lesz-e.
Az LMP a teljes népességen belül 3, míg a pártválasztók körében 5 százalékon áll a Tárki mérése szerint, és az Együtt, valamint a PM eredménye is változatlan: egyaránt 2 százalékon állnak a bővebb kategóriában, míg a szűkebb körben 4 százalékon.
A preferenciájukat titkoló vagy pártot választani nem tudók aránya változatlanul 42 százalék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve