A Euronews szerint egyszerű "vágóképezés" közben derült fény véletlenül arra, hogy a háziorvosok sokszor pontatlan, elavult listákat kapnak, és ha ez még nem lenne elég, a védőltáshoz a fecskendők sem megfelelőek.
A Euronews stábja egy 8. kerületi háziorvosi rendelőben, az AstraZeneca beadását rögzítette, érdeklődve közben az oltás menetéről, arról, hogy mennyire ijesztette meg az embereket például az AstraZeneca vakcinája körüli felhajtás, de szóba került az oltás szervezése is.
Kapcsolódó
Elavult, pontatlan listák
Hadrévi Andrea asszisztens elmondása alapján kiderült, hogy egy héten egyszer kapnak listát, amin még azok is szerepelnek, akiket egy hete oltottak be. A kapott listából dolgozni sem egyszerű, hiszen előfordul, hogy az épp kapott 70 fős listán szereplők hivogatása közben derül ki, hogy felük épp Covid-beteg, de az is előfordul, hogy a listán nincs új név. Emiatt van az, hogy az oltópontokra, ahol Pfizerrel és Szuptnyik V-vel oltanak, alig tudnak valakit küldeni.
Az is gyakori, hogy a háziorvos listáján ismeretlen, más háziorvoshoz tartozó betegek bukkannak fel, vagy a saját betegeik más háziorvos listáján kerülnek elő. Ez főleg akkor fordulhat elő, ha valaki bármi miatt háziorvost váltott.
Elvileg lehet reklamálni a koronavirus.gov.hu oldalon, de Hadrévi Andrea szerint volt olyan esetünk, amikor a beteg igyekezett javítani a hibát, de két szék között a pad alá esett, ugyanis a régi háziorvos listájáról eltűnt, az újéra meg nem került fel. Emiatt Hadréviék mindenkit beoltanak, aki az ő listájukra rákerül, a pácienseknek pedig általában azt javasolják, hogy ha idegen háziorvos kínálja nekik az oltást, akkor azt fogadják el.
A fecskendő sem igazán védőoltáshoz való
Az asszisztens elmondása szerint a vakcinákhoz kapott fecskendők sem éppen védőoltáshoz valók. Az orvosaik ezért általában a gyógyszertárban saját pénzen vették meg a megfelelő fecskendőt, ami ugyanolyan, mint amilyet az influenza elleni oltáshoz használnak. Azzal ugyanis biztonságosabban kimérhető az adag, egyszerűbb a légtelenítés, ezért kevesebb a veszteség.
A rendelő tapasztalatai szerint jelenleg a legnagyobb aggodalom az AstraZeneca miatt van az emberekben, nem az orosz vagy kínai vakcinák miatt.
A Euronews emlékeztet, hogy amióta kiderült, hogy az SMS-alapú értesítési rendszer rossz adatbázis alapján működik, azóta az oltások szervezése teljesen a háziorvosokra és az asszisztensekre hárul, azaz az oltópontokra is ők küldik a pácienseket. Ennek eredményeképp a "délelőtti műszak" este hatig, nyolcig, de akár este 10-ig is eltarthat. Az asszisztens elmondása szerint van arra példa, hogy a beteg az első oltás után megbetegszik, az ő sorsukat is ők követik nyomon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve