Az áldozatok keresésében részt vevő gyalogos járőrök pénteken jelentették, hogy holttestet találtak a Dunában, Makád térségében. A holttest azonosítása megtörtént, az eddig eltűntként keresett nő a dunai hajóbaleset áldozata - közölte honlapján a rendőrség, hozzátéve, hogy a kutatásban résztvevők a Duna Margit hídi szakaszától a déli országhatárig továbbra is keresnek még egy dél-koreai utast - írja honlapján a rendőrség.
Pénteken az áldozatok családját képviselő ügyvédeknek átadott nyomozati dokumentumokból a baleset újabb részletei váltak ismertté. Kiderült, hogy az előzés során semmilyen jelzés és kapcsolatfelvétel nem volt a Viking Sigyn részéről a Hableány felé, a kapitánynak pedig az utasok szóltak, hogy elütött egy hajót. Az ukrán Jurij C. ekkor mindent megtett a mentés segítésére.
Kapcsolódó
A Viking Sigyn szállodahajó kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetésével gyanúsítják. Jelenleg szabadlábon, de nyomkövetővel ellátva, bűnügyi őrizetben van miután kifizette a 15 millió forintos óvadékot. Azóta hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen, az országot és Budapestet nem hagyhatja el.
A Hableány sétahajó a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni.
Itt található Makád:
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve