Az utcán élést megtiltó rendelet életbelépésétől, azaz tavaly októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben, január elejéig 298 figyelmeztetést adtak ki "életvitelszerű közterületi tartózkodás" szabályainak megsértése miatt. Azaz a jelek szerint a leghidegebb hónapokban csökkent a büntetési kedv, mintha már a rendőrség is belátta volna, nincs értelme az utcán élést bírságolni - írta a lap az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott adatokra hivatkozva.
Januárig 10 hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont egyet sem. A menhelyek kihasználásának a számai is azt mutatják, a hajléktalanság büntetése, tiltása - a kormányzat állítása ellenére - nem "segített" az otthontalanokon. Március 11-én országosan 82 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága, a februári hidegebb napokon 86-88 százalék körüli, éppúgy, mint az előző évek hasonló időszakába.
A Menhely Alapítvány elnöke, Aknai Zoltán a lapnak azt mondta, a régóta utcán élők most a rejtőzködést választották, ami azért problémás, mert így a szociális munkások szeme elől is eltűntek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve