A budapesti Kossuth téren összegyűlt néhány száz ember előtt csaknem nyolcvan kortárs magyar író - köztük Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Kemény Zsófi, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Szabó T. Anna és Lackfi János - az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára reagáló, egy-egy táblára írt mondatát olvasta fel Gergye Krisztián és Hajmási Dávid, tiltakozva a szabálysértési törvény hétfőn hatályba lépő módosítása ellen.
A demonstráción A Város Mindenkié csoport aktivistája, Erdőhegyi Márta - aki elmondása szerint lakott már albérletben, átmeneti szállón, sátorban, illetve szociális bérlakásban is - azt mondta: a büntetés nem megoldás, szerinte inkább megfelelő lakhatáshoz kellene segíteni az embereket.
Azzal, ha eltüntetik az utcán élő embereket szem elől, még nem oldódik meg az az alapvető probléma, hogy nincs megfelelő lakhatása több tízezer embernek. Az utcán élő emberek azokat a hajléktalanságban élő embereket is képviselik, akiknek a problémái nincsenek szem előtt
- mondta az MTI szerint Erdőhegyi Márta.
A hajléktalanszállókról szólva megjegyezte: ezek a helyek sokaknak nyújtanak fedelet, biztonságot, segítséget, de szerinte tartósabb és méltóbb megoldások kellenek a hajléktalanság megszüntetéséhez. Érthetőnek nevezte, ha nem akar egy hajléktalan ember beköltözni olyan szállókra, ahol "hemzsegnek a különböző élősködő állatok" és ahol nincs saját tere.
A szabálysértési törvény közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító - azaz betiltó - rendelkezése október 15-én, hétfőn lép hatályba.
A kép forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve