Ádám Tamás, a merüléseket vezető búvár azt mondta: a vízállás "búvármunkára nem alkalmas". Jelenleg úgy dolgoznak, hogy vagy a létrába vagy a hajóroncsba kapaszkodnak. Guggolni, állni nem lehet, csak feküdni - idézte a búvárt az MTI.
Közben a rendőrség honlapján arról írt, hogy a társszervekkel változatlan erővel dolgoznak az áldozatok felkutatása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint jelenleg is folyik a kutatás az eltűntek után a Duna Margit hídi szakaszától egészen az országhatárig.
A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig tizenkilenc holttest került elő, kilenc embert még keresnek, köztük egy magyart.
A magyar hatóságok több mint egy hete folyamatosan keresik az áldozatokat. Az elsüllyedt Hableány kiemelésének előkészítése is megkezdődött.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve