Nincs és nem is lesz halhiány Magyarországon - mondta Lévai Ferenc, Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az InfoRádiónak.
A magyar halakért jellemzően 7-15 százalékkal, a külföldről importáltakért várhatóan 10-15 százalékkal kell többet fizetni tavalyhoz képest. Példaként a budapesti Fővám téri csarnok árait hozta, ahol az élő ponty ára 1350-ről 1450 forintra, az afrikai bőrös harcsafilé 3300-ról 3500-ra, a busatörzs pedig 1300-ról 1400 forintra drágult.
Ez a drágulás azonban még mindig nem fedezi azt az áremelkedést, ami begyűrűzött a takarmányárakba, a szállítási költségekbe és nem utolsó sorban a munkaerőköltségekbe - mondta Lévai.
Szó sincs arról, hogy bármilyen szegmensben halhiány lenne, sőt, a nagyon kedvelt és konyhakész termékekből – az afrikai harcsa mellett – ma már szürkeharcsát is kapni, vannak tokfélék és pisztráng is a piacon, tehát minden kuriózum is elérhető
– mondta Lévai.
A MA-HAL szóvivője egyben arról is biztosított, hogy aki halat szeretne a karácsonyi asztalra, az tud venni, ennek elősegítésére még önkéntes exportkorlátozást is bevezettek, hogy addig nem adnak el halat sehová, amíg a magyar piacon van rá igény.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve