A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt-hez is kezd begyűrűzni a XXI. század és az internetes értékesítéssel próbálkoznak. Persze nem a jól bevált piaci platformokat - Vatera, Olx, Jófogás - hanem egy külön online rendszert építenének, fejlesztenének, vélhetően a legolcsóbb, ám a legjobb beszállítót felkérve. A gondot az a mintegy százezer ingó tárgy okozza, amely jelenleg is az MNV-nél van. A tárgyak jelentős részéhez - mintegy 42 ezer tételhez - az állam öröklés útján jut, miután az elhunyt személyek vagy az államra hagyták javaikat - vagy törvényes örökös nélkül haltak meg. Az örökléssel megszerzett javak becsült értéke 337 millió forint. A további 57 ezer tárgy nettó nyilvántartási értéke további 742 millió forint, vagyis az MNB és szervezetei bő egymilliárd forint értékű tárgyakon ülnek, az ékszertől az autóig.
Túl nagy erőfeszítéseket eddig az állami vagyonkezelő nem tett ezen tárgyak értékesítésére - nem vitték el árverésekre vagy dobták fel a Vaterára - hanem az elmúlt négy év alatt összesen egy saját árverést tartottak, ahol az érdeklődök 6 millió forintért vásároltak az egymilliárdos mütyürgyűjteményből.
De most vége a tespedésnek az állami vagyonról szóló törvény módosítása szerint - amely most került a parlament elé - a MNV Zrt. saját "elektronikus árverési rendszert" működtethetne, melynek keretében "rugalmasan és folyamatosan értékesítheti az állami vagyont." A javaslat szerint rendszert az MNV Zrt. működtethetné, de minden más állami vagyonkezelő szervezet használhatná a szolgáltatásait - olvasható az indoklásban, amely diszkréten hallgat arról, hogy a NAV-nál már létezik egy online-árverési rendszer az adótartozás fejében lefoglalt ingóságok értékesítésre - de természetesen a legolcsóbb megoldás az adófizetőknek az lenne, ha ezeket az ingóságokat az MNV földobná valamely piaci szolgáltató honlapjára, de ez természetesen szóba sem kerülhet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve