A craiovai üzemben emellett hamarosan elkészülhet az amerikai autógyár legkisebb erőforrása, egy ultra-alacsony károsanyag-kibocsátású, 1,0 literes, háromhengeres EcoBoost névre keresztelt, alacsony fogyasztású benzinmotorja is, amelyből évente 350 ezer darabot terveznek gyártani.

A genfi autószalonon márciusban bemutatott, kizárólag Romániában gyártott B-Max modellt elsősorban a nyugat-európai piacokra szánják, Romániában leghamarabb 2012 végén lesz megvásárolható. A Ford S-Max és a C-Max kistestvérének különlegessége a két hátsó tolóajtó és a B-oszlop hiánya. A kis egyterű erőforrása az egyliteres háromhengeres motor, az EcoBoost lesz. A start-stop rendszerrel szerelt erőforrás gazdaságosabb üzemet ígér, mint hasonló teljesítményű négyhengeres társai.

A gyár képviselői szerint a B-Max mellett 2013-ban egy újabb kiskategóriás autó gyártását is megkezdik Craiován.
A Ford 2007-ben vásárolta meg a korábban Daewookat gyártó Automobile Craiova részvényeinek 72 százalékát, 2008-ban tulajdonrésze 100 százalékra nőtt.

A román állam ugyanebben az évben 143 millió euróval támogatta a gyár korszerűsítéséhez, 2010-ben pedig egy 400 milliós hitelhez vállalt 80 százalékban garanciát. A szerződés szerint a Ford vállalta, hogy 2011-ben legkevesebb 250 ezer gépkocsit gyárt Romániában, ellenkező esetben 2,9 és 14 millió euró közötti kártérítést fizet.

Craiován 2009 végén kezdődött el a termelés, tényleges gyártás azonban azóta sincs az üzemben, mindössze a Transit Conect modell összeszerelése folyt Törökországból importált alkatrészekből. Azt, hogy két év alatt mindössze 17105 Transit gurult le a craiovai szerelőszalagokról , a gyártó a gazdasági válsággal indokolta, ezért a román államtól azt kérték, hogy a szerződésben vállalt határidőket egy évvel hosszabbítsák meg.

Június végéig a Ford 450 millió eurót fektetett be Romániában, az összeget elsősorban a gyár modernizálására illetve az új szerelőszalagok beszerelésére fordították. A Transit modellek gyártását a spanyolországi üzemébe helyezi át a Ford.