Nagyra értékelik azt a gesztust, hogy a kormány előre hozta a béremelést, de a követelések többsége nem teljesült, sokan kimaradtak a béremelésből és sok az aránytalanság - mondta az InfoRádiónak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
Ha nem sikerül megegyezniük a további egészségügyi béremelésekről, a munkabeszüntetést választhatják, március 24-re pedig tüntetést hirdettek. A szakszervezet elnöke hangsúlyozta, hogy a tiltakozás nem politikai eszköz, csak a dolgozók helyzetének javítását szolgálja.
Kapcsolódó
A FESZ és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) nem elégedett a kormány egészségügyi intézkedéseivel. Ezért tegnap megalakítottuk a sztrájkbizottságot, március 24-én pedig tüntetünk - erősítette meg a Zoom.hu-nak Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke.
A tervek szerint 15 pontos követelést dolgoznak ki, amit hétfőn juttatnak el Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy tegyen sürgős intézkedéseket az egészségügyben évek óta jellemző foglakoztatási válság megfékezéséért.
A 15 pontot hétfőn teszi nyilvánossá. Ha a tüntetés sem vezet eredményre, országos sztrájkot hirdetnek.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve