A cikke a Portfolio.hu idézi, e szerint a három pillér:
1. Adó- és járulékkedvezményeket biztosítanának azoknak a cégeknek, amelyek a közszférából kikerülőket foglalkoztatnák
2. A hiányszakmákra vonatkozó átképzési programot is ki kell dolgozni
3 .Az érintettek önfoglalkoztatóvá, illetve tulajdonossá válását is segítené a kabinet egy kedvezményes hitelprogrammal, amelyhez korlátozott állami kezességvállalás is társulna.
A Miniszterelnökség által készített előterjesztés viszonylag széles körre vonatkozna, hiszen
- A megszűnő szervezeteknél az ő feladataikat átvevő tárcák a személyi előirányzatok 80 százalékát vehetnék csak figyelembe (a személyi költségek 20 százalékos lefaragása elkerülhetetlenül járna leépítéssel, ami mintegy 6000 főt érintene más sajtóhír szerint), ugyanez vonatkozna a fővárosi és megyei kormányhivatalokra is.
- Emellett a megmaradó intézményeknél is lenne "fogyókúra", ami a személyi állományt illetné, ugyanis náluk 10 százalékkal kellene csökkenteni 2017-től a személyi költségekre vonatkozó előirányzatot.
Lényeges a fenti három pillér mellett az, hogy a kormány egyéb ösztönzőt is bevetne az elvben júliusban kezdődő racionalizálás sikeres végrehajtásához. Ha ugyanis a dolgozó önként távozik, és vállalja, hogy hat évig nem helyezkedik el a közszférában, akkor legkevesebb 600 ezer, de legfeljebb tízmillió forintos díjazásra is jogosult lehet, igaz a jogosultság megszűnése durva anyagi retorziókkal, visszafizetési terhekkel is járna - olvasható a lapban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve