Hiller István szerint a magyar műemlékvédelem sötét napja volt január 12-e, amelynek éjszakáján egy csőtörés miatt 1500 dokumentumot ért károsodás a Forster Gyula örökségvédelmi központ pincéjében, a fővárosi Táncsics Mihály utcában - írta az MTI. Ebből az épületből "tessékelték ki" az örökségvédelmi szervezetet, hogy ide költözzön az nemzetgazdasági tárca.
A központ munkatársait egy egykori katonai raktárba vezényelték, a dokumentumok viszont maradtak. A műemlékvédelmi dokumentumok, tervek, fényképek úgy eláztak, hogy alig maradt valami - mondta a politikus. Békeidőben ilyen pusztulás emberemlékezet óta nem történt, majd kérdezte: mi történt, mit tettek a műemlékvédelem számára fontos dokumentumok pusztulásának megelőzése érdekében, és mekkora a kár?
Kapcsolódó
Valóban eltört a melegvízcső, és 1500 dokumentum megsérült - válaszolt a kérdésre Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ennek 90 százalékát restaurátorok bevonásával sikerül várhatóan megmenteni, ugyanakkor 200 végérvényesen megsemmisült, ezek 1974-2015 közöttiek, megpróbálják őket visszagyűjteni, pótolni más gyűjteményekből, digitális archívumokból.
A kár jelentős, ezt nem vitatja - mondta Lázár. A Daróczi utcában örökségvédelmi központot hoznak létre 1,6 milliárdos beruházással, ahol megfelelő körülmények között el tudják majd helyezni a dokumentumokat. Ez tűz- és vízvédelmet egyaránt jelent majd.
A Daróczi utcai központ építése elhúzódott, ezért következhetett be a kár, amiért vállalja a felelősséget - tette hozzá a miniszter.
Kitért arra is, kész a kormány az örökségvédelemben dolgozók számának növelésére és a szakmai feltételek javítására - tudósított az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve