Mivel az Egyesült Államoknak fontos kereskedelmi, biztonsági, kulturális és külpolitikai érdekei vannak Európában, Washingtonnak továbbra is elkötelezettnek kell lennie Európa iránt, de az eddigi politika nem folytatódhat, mivel hibás feltevésekből indul ki és már nem gyümölcsöző - írta Malloch a The Parliament Magazine európai ügyekkel foglalkozó szaklapban megjelent cikkében. Az erőteljes unióellenes állásfoglalásairól ismert közgazdász úgy véli, elő kell segíteni az EU "szocialista, protekcionista" elmozdulásának visszafordítását - írja az MTI.
Mint írta, ez az elmozdulás rendkívül káros az Egyesült Államok biztonságára és gazdaságára nézve, az amerikai kormánynak ezért határozottan elleneznie kell a föderális elképzeléseket és inkább kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat kellene kialakítania az uniós országokkal. Szerinte mindazonáltal nem kívánatos az európai integráció azonnali felbomlása. Ugyanakkor sürgette, hogy bocsássák népszavazásra az uniós tagság kérdését az EU minden országában.
Szerinte az Európai Unió egyre nyíltabban az amerikai érdekek ellen dolgozik egyebek mellett a Közel-Keleten, Izraelben, Iránban, Kubában és az energiapolitika területén. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok Trump elnöksége alatt már nem fogja ilyenkor elfordítani a fejét.
Az előző héten az Európai Parlament néppárti, szociáldemokrata és liberális frakciója is arra szólította fel az uniós intézmények vezetőit, hogy amennyiben az Egyesült Államok valóban Mallochot fogja jelölni a posztra, akadályozzák meg az akkreditálását. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy hétvégi interjúban közölte, nem tud róla, hogy az EU valaha visszautasította volna egy kinevezett nagykövet akkreditálását, de nem zárja ki a lehetőséget, hogy erre a jövőben sor kerül.
Szakértők szerint az uniós nagykövetek akkreditálásához a tagállamok egyhangú szavazatára van szükség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve