A 2018-as évközi költségvetési döntések egyik legnagyobb nyertese a Belügyminisztérium (BM) volt, valamint a rendvédelmi szervek - idézi a Világgazdaság a tavalyi költségvetés végrehajtásának előzetes, nem konszolidált kincstári adatait. A Magyar Államkincstár számai szerint a BM költségvetése 1196 milliárd forintot tett ki, ami 404,6 milliárd forinttal magasabb a 2018-as büdzsében kitűzött céloknál, azaz a kormány év közben 404,6 milliárd forinttal megemelte a belügyi szervek kiadásait. (Ez az összeg a budapesti 4-es metró költségének 90 százaléka.)
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak (ORFK) a napilap kérdésére a rendőrségi gépjárműpark fejlesztésével, valamint a határőrizeti feladatokkal kapcsolatos beszerzésekkel, beruházásokkal magyarázta a dologi kiadások és a beruházások növekedését. A Terrorelhárítási Központ beruházásai az eredeti 900 millió forint helyett 8,3 milliárd forintba, a rendőrség beruházásai a tervezett 17,3 milliárd forint helyett 66,2 milliárd forintba kerültek, és ott további 8 milliárdot elszámoltak, egyéb felújításokra.
A határvédelem költségeinek növekedését tükrözi a bérkiadások emelkedése: erre a célra eredetileg 218,2 milliárd forintot szántak, de a végösszeg ennél bő 40 milliárddal nagyobb, 259,3 milliárd forint lett. Emögött a túlórák kifizetése állt. A 2019-es költségvetésben 234,2 milliárd forintot terveztek személyi kiadásokra, ezért a rendőrség - változatlan létszám mellett - az idén is többlettámogatásra szorulhat a költségvetésből, ha a bérkiadásokat a tavalyi szinten kívánja tartani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve