A közlemény szerint a hétpontos emelkedés kimagaslónak számít, és már a globális pénzügyi válság előtti időszakot idézi. Ennél nagyobb indexet Magyarországon a közelmúltban csak 2010-ben mért a Nielsen 63 országban végzett kutatásai során.
A Nielsen felmérése szerint az európai fogyasztói bizalom átlaga 81 pont. A visegrádi négyek közül a cseheké 99 pont (+1 pont a második negyedévhez képest), Lengyelországé 91 pont (+4), Romániáé 87 pont (+1), Szlovákiáé pedig 81 pont, ahol a mutató az előző felméréshez viszonyítva változatlan maradt.
A bizalmi index három összetevője közül a magyar fogyasztók a harmadik negyedév során legoptimistábban most is a személyes pénzügyi kilátásaikat ítélik meg, hiszen a válaszadók 24 százaléka látja kitűnőnek vagy jónak a következő tizenkét hónapban. Ez az arány a második negyedévben 19 százalék volt.
Jelentősen javult a magyarok vásárlási kedve, a második negyedévi 17 százalék után a megkérdezettek 23 százaléka tartja a felmérés időszakát megfelelőnek arra, hogy beszerezze mindazt, amire szüksége van, ha figyelembe veszi az árakat és saját pénzügyi lehetőségeit. A munkahelyi kilátásokat a követő tizenkét hónapban a magyar válaszadók 19 százaléka tartja pozitívnak, ami 4 százalékponttal nagyobb, mint a második negyedévben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve