Továbbra sem tudni, hogy ténylegesen mennyibe kerül a Fővárosi Önkormányzat által hulladéklerakó céljából vásárolandó "csömöri gödör". A Napi Gazdaság birtokába jutott két (forgalmi és igazságügyi felülvizsgálati) értékbecslés ugyanis egymásnak ellentmondó adatokkal és számítási módszerrel kalkulál, a végösszeg mindkét esetben mégis ugyanannyi: 682 millió forint. Ez azt a látszatot keltheti, hogy "a megrendelő igényére jelölték meg a vételárat" - mondta neve elhallgatását kérő szakértő lapunknak. A legfrissebb értékbecslés a forgalmi értékeken alapuló korábbi becslést érvényes adat hiányában vizsgálja felül. Egy még korábbi, piaci összehasonlítás alapú 161 millió forintos értékbecslést magyarázat nélkül utasítottak el.
A felülvizsgálati szakvélemény összehasonlító adataiból az is kiderül, hogy a becslésnél külterületi termőföld árakat vettek alapul, miután a Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2009-2011-es adatai szerint ez az egyetlen ingatlanfajta, amely nem veszített az árából, inkább növelni tudta azt. A budapesti XV. és XVII. kerületi ingatlan 10 adatával is kalkuláltak, amelynek végeredményeként 6200 forintos négyzetméterenkénti árral számoltak. A korrigált (egyéb fővárosi ingatlanok, szántóföldre alkalmas földterület, általános időkorrekció) fajlagos ár végül 6820 forintra jött ki. Ezt felszorozva a csaknem 100 ezer négyzetméternyi Csömörön lévő megvenni kívánt telek nagyságával, valóban 682 millió forintot ér a telek (ahogyan a másik, más módszerrel számolt értékbecslésben is). Ugyanakkor szakértők szerint 517-3950 forintos négyzetméterárak jellemzik a Csömör közelében lévő ingatlanokat, illetve általánosan a termőföldek négyzetméterárait.
Az ügy azért is lehet problémás, mert a főváros a lerakóba évi 96 ezer tonnányi égetőből visszamaradó salakanyagot, pernyét és 40 tonnányi kommunális hulladékot rakna le, holott a csömöri ingatlannak inert szemét (építésből, bontásból eredő) tárolására van engedélye.
A főváros egyelőre még csak arról döntött, hogy részt vesz a csömöri lerakó eladását célzó pályázaton. Az árról később döntenek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve