Közel 7500 talált tárgyat adtak le a magyar állami vasúttársaságnak 2021-ben, amiből több mint 4000 került vissza a gazdájához - írja a Magyar Nemzet. A vonatokon és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt, szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok.
A nagyobb elveszített összegek általában néhány tízezer forint körül mozognak. 2021-ben a legérdekesebb, vonaton elhagyott tárgyak hegedű, gitár, ütvefúró, roller és okosóra voltak. Abban az esetben, ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott szolgálati hely, állomás kijelölt helyiségében általában 90 napig megőrzik.
Kapcsolódó
A vasúttársaság 2012-ben központosított találttárgy-nyilvántartást vezetett be, amely bármely, hozzáférési joggal rendelkező szolgálati helyről könnyedén elérhető. Ezt követően 2019-ben vezették be a talált tárgyak elektronikus kezelését és nyilvántartását, amelynek köszönhetően azonnali információ adható az elveszett tárgyaik iránt érdeklődő utasoknak. Érdeklődés esetén a visszaszolgáltatás csak a tárgy jellemzőinek megadásával, azonosítást követően lehetséges.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve