Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben lesznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.
Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton. Ha két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet az Otthon Melege Programban.
Az ütemterv szerint a dél-alföldi régióban a benyújtási időszak kezdete július 11-e, az észak-magyarországi régióban július 12-e, a nyugat-dunántúliban július 18-a, a dél-dunántúliban július 19-e, a közép-dunántúliban július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a.
A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és a szén-dioxid-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.
A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.
A részletes pályázati útmutató itt érhető el.
A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege program eddig csaknem 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, ezzel több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve