A hallgatóknak számítaniuk kell arra, hogy nem csak statikus, hanem mozgóképes feladatok is lesznek. Ezek segítségével "menet közben" kell felismernie a jelzéseket, át kell látnia a szituációt, döntenie kell, a mai közlekedésben nincs arra idő, hogy megálljon gondolkodni - idézi a portál Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértőt.
Vizsga közben a 8-10 másodperces animáció megállítható és újraindítható, de a lényeg, megválaszolásra összességében 1 perc áll rendelkezésére. Ha a vizsgázó többször is lejátssza magának a filmet, a jó válasz megadására annyival kevesebb ideje lesz. A régi struktúra ebben a tekintetben nem változik.
A Közlekedési alapismereteken belül minden kategóriában lesz két mozgóképes feladat - közölte a szakértő -, egy 3 pontos és egy 1 pontos. Az előbbiek a forgalmi szituációkat, az elsőbbség kérdését taglalják, az egy pontosak ennél egyszerűbbek, melyekben például táblafelismerésről lehet szó.
Minden vizsgázó két mozgóképes feladatot biztosan fog kapni, függetlenül attól, hogy B vagy éppen C kategóriáról van szó. A B-nél 55, a C-nél 25 kérdésre kell válaszolni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve