Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a jégfelület nem egyenletes a korábbi töredezések és újrafagyások miatt, így továbbra is fontos az óvatosság. A következő napokban is hideg időjárásra, így a Balaton jegének további vastagodására lehet számítani.
Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse szerint a korábbi napok szeles időjárása több helyen megtörte a jeget, és bár a szabaddá vált vízfelületek azóta a nagy hideg miatt újra befagytak, de ezeken a területeken a jégvastagság még nem éri el a 10 centiméteres vastagságot, vagyis az nem biztonságos. Fonyódtól nyugatra ráadásul kisebb hódara is hullott, ami eltakarja a jég egyenetlenségeit - figyelmeztetett.
A vízi rendészet tudomása szerint az önkormányzatok még sehol nem jelöltek ki hivatalos jégpályát a Balatonon. Próbálkozások voltak ugyan, de kellő nagyságú, repedésmentes sima jégfelületet nem találtak.
Az MTI helyi tudósítójának tapasztalatai szerint az emberek napok óta sok helyen sportolnak már a Balaton jegén, főként a déli, dél-nyugati partszakasznál, az öblöknél, és a sekély vízterületek feletti részen kialakult sima, vastag jégfelületeken.
A jégen tartózkodással kapcsolatban korábban a katasztrófavédők és a rendőrség egyaránt azt nyilatkozta, hogy legalább 10-12 centiméter vastag, kemény, homogén, és olvadásmentes jégfelület az, amely kellően biztonságos, és több ember megtartására is képes.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve