A gyógyszercég azt közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel, hogy a Gardasil 9 a közforgalmú gyógyszertárakban nem, de az állami ellátás keretein belül elérhető. Vagyis a 12 éves fiúk és lányok oltásához elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, így a tavasszal a tinédzserek megkaphatják a második védőoltást.
A gyógyszercég nyerte a 3,4 milliárd forintos pályázatot, amellyel a nemzeti immunizációs program keretében a fiatalok számára biztosítja a HPV elleni védőoltást. Ez a tender már lejárt, de az MSD Pharma azt közölte a Világgazdasággal, hogy a megkezdett oltási programok folytatására készülnek Magyarországon is.
Kapcsolódó
A cég szerint a vakcina valószínűleg csak tavasszal lesz elérhető, de pontos dátumot nem tudott mondani.
A hiány oka, hogy világszerte megnőtt az igény a HPV-vakcinára, egyre több ország dönt úgy, hogy a nemzeti oltóprogram részévé teszi az oltást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve