A járvány megszűnését követően legalább 49 nap szükséges a pecsenyekacsa előállításához, a hízott kacsához és libához 3-3,5 hónap, míg a húsliba (zabos liba) 100 nap elteltével lesz feldolgozható - mondta Csorbai Attila.
A madárinfluenza miatt törzsállományokat is le kellett ölni, ezért nincs elegendő napos állat, amit hizlalni lehetne.
Az állatok leölése miatt mintegy 3 milliárd forint kár érte az ágazatot. A teljes kárt csak a járvány "lecsengése" után lehet majd felmérni.
A vízi szárnyasok húsának importjára gyakorlatilag nincs esély, mivel más termelő országokban is jelentősek a károk, példaként Bulgáriát említette a BTT elnöke, ahol szintén jelentős számú vízi szárnyast öltek le a madárinfluenza miatt.
Magyarországon a baromfihús fogyasztás mintegy 10 százalékát adják a vízi szárnyasok - közölte Csorbai Attila. A készítményeket is beleszámítva Magyarországon az átlagos baromfihús-fogyasztás mintegy 40 kilogramm évente.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve