A felek a 2011-ben megépült Ipoly-hidak létesítéséről szóló nemzetközi szerződések módosításait véglegesítették és közös szándéknyilatkozatot fogadtak el az átkelők elnevezéséről 2011. december 20-án, Budapesten.
A Ráróspuszta és Rárós, valamint Szécsény és Pető településeket összekapcsoló hidak megépítéséről 2007-ben született megállapodás. A szerződések módosítását az tette szükségessé, hogy a projektek végrehajtása során a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. több közbeszerzési feladat elvégzését is átvette a gyorsabb megvalósítás érdekében az erre korábban kijelölt szlovák kerületi önkormányzattól. Az elfogadott szándéknyilatkozat szerint a rárósi hidat Madách hídnak, a szécsényi hidat Katalin hídnak nevezik majd el.
2011 a kétoldalú közlekedési kapcsolatok fejlődése szempontjából rendkívül eredményes évnek bizonyult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint. A magyar és a szlovák kormány az összehangolt tervezés és építés érdekében júniusban kijelölte a Miskolc és Kassa közötti gyorsforgalmi út határmetszéspontját. Nyár óta ismét nyitott a gépjárműforgalom előtt a sátoraljaújhelyi határhíd, így a két ország közti határátlépéshez már nem kell a várost elkerülő országúti határátkelőhelyig autózniuk a helyieknek. Az Új Széchenyi Terv forrásaiból határon átnyúló kerékpárutak is épülnek Magyarország és Szlovákia között - emelik ki.
Mindemellett folyamatosak a hídépítések: a két elkészült Ipoly-átkelőt további kettő követi majd a folyó Pest-megyei szakaszán. Az Új Széchenyi Terv nemzeti programjának részeként új Duna-híd teremt majd összeköttetést Komárom és Révkomárom között. A fejlesztésekről szóló megállapodások előkészítés alatt állnak.
A két ország között korábban fennállt közlekedési kapcsolatok helyreállítását, az új összeköttetések létesítését jelentősen felgyorsíthatja egy véglegesítésre váró keretegyezmény az NFM szerint. Jelenleg bármely határmenti infrastruktúrafejlesztés kizárólag államközi megállapodás alapján indítható. Az új előírások szerint a kisebb léptékű építkezések (helyi közutak, kerékpárutak) esetén elegendő lesz a kivitelezőknek megállapodniuk. A keretegyezmény aláírása a jövő év első felében várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve