Az adatok alapján a fiatalok elsősorban az online bankolással vannak tisztában, ismernek egy eszközt vagy funkciót, de ez nem feltétlenül jelent valós pénzügyi jártasságot. A hitelekről és a biztosításokról közepesen, a megtakarítási és befektetési termékekről pedig egyáltalán nem tájékozottak.
A válaszadók 61 százaléka úgy véli, hogy a pénzügyek kezelésének megtanítása a szülők és az iskola közös felelőssége, 64 százalékuk szerint az iskolai pénzügyi oktatást pedig már az általános iskolában el kellene kezdeni. A megkérdezett fiatalok 63 százaléka azonban arról számolt be, hogy semmilyen pénzügyi ismeretet nem tanult általános iskolában, a budapestieknél ez az arány 81 százalék. A válaszadóknak csupán 6, illetve 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerzett valamilyen pénzügyi tudást a középiskolában, illetve a felsőfokú intézményekben.
A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő oktató programjába 6 év alatt mintegy 23 700 általános iskolást vont be.
A jóléti index negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, a munkára, az előrelépési lehetőségekre, az oktatásra és a családra. A Free Association által végzett kutatásban ötszáz 19-29 éves fiatal vesz részt, akik a magyarországi városi lakosságot reprezentálták nem, korcsoport, régió, település típus és iskolai végzettség alapján.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve