Matolcsy György a "2002-2013 - Válogatás Matolcsy György Heti Válaszban megjelent írásaiból" című gyűjtemény után nem vett fel jogdíjat, arról lemondott.
A kiadvány - az eredeti céloknak megfelelően - kereskedelmi forgalomba nem került, azt a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) támogatásként adta át a felsőoktatáshoz kapcsolódó intézményeknek és bővítette referencia könyvtárát, továbbá az alapítvány által támogatott konferenciák is részesültek a könyvekből. A gyűjtemény nyomdai munkáit egy Magyarországon bejegyezett, magyar adószámmal rendelkező nyomda készítette el.
Az MTA Kémiai Kutatóközpontjának volt épületegyüttesében megvalósuló Kutató-, Ismeretterjesztő-, Közösségi-, és Oktatóközpont létrehozásának és működétetésének előkészítésére vonatkozó átfogó szakmai koncepció elkészítésére adott megbízást a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI) a FRANK Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. -nek nettó 4,5 millió forint értékben.
Az Akció Rendezvényügynökség elismert ügynökség a szakmában - 2012- óta a Magyar Nemzeti Bank partnere -, amely megbízását referenciái és magas színvonalú tevékenysége alapján kapta az alapítványoktól.
A Pallas Athéné Alapítványok felelősen gazdálkodnak, 830 millió forinttal növelték vagyonukat az alapítás óta eltelt kevesebb, mint két év alatt, az alapítványok által közzétett 2015-re vonatkozó, könyvvizsgáló által jóváhagyott pénzügyi kimutatásaik szerint, amelyet többek között oktatásfejlesztésre fordítottak. Az alapítványok a mellett tudták elérni a vagyonnövekedést, hogy az alapításuk óta eltelt kevesebb, mint két év alatt 3,3 milliárd forint összegű támogatást is folyósítottak összesen közel 700 db pályázatra - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve