Kifejezetten bizonytalanok a magyarok azzal kapcsolatban, hogy mekkora nyugdíjra számíthatnak majd. A kutatás szerint a 18-59 év közöttiek többségének még elképzelése sincs arról, hogy várhatóan mennyivel csökken majd a bevétele nyugdíjasként.
Az öregkori járandóság összegét legkevésbé a fiatalabb, 18-29 éves korosztály és az alacsonyabb jövedelmű válaszadók tudják megbecsülni. A lakosság csupán 6 százaléka nem aggódik az időskori megélhetés miatt, mivel úgy gondolja, hogy nem jár anyagi lemondással a nyugdíjba vonulás. A válaszadók 12 százaléka attól tart viszont, hogy nyugdíja a jelenlegi jövedelme felét sem éri majd el, és összességében a megkérdezettek 30 százaléka számít minimum 20 százalékos bevételcsökkenésre.
Kevesebből tervezünk megélni
Az eredmények alapján a lakosság 87 százaléka tervezi a kiadásai visszafogását időskorában. A legtöbben (30 százalék) a ruhavásárláson fognának, csaknem ugyanennyien költenének kevesebbet étteremre, alkoholos italokra és dohányárura, de a nyaraláson is sokan spórolnának. A válaszadók 20 százaléka kevesebbet költene rezsire, autóhasználatra, valamint elektronikai cikkekre. Élelmiszer-vásárlásait a megkérdezettek 12 venné vissza, a gyermekek, unokák támogatásán azonban csak a válaszadók 4 százaléka próbálna takarékoskodni.
A jelenlegi nyugdíjasok fogyasztása azonban az időskori spórolás korlátait is jól mutatja. Bár valóban kevesebbet költenek például ruházkodásra és vendéglátásra az idősebbek, a több otthon töltött idő és a sok egyszemélyes háztartás miatt ugyanakkor a lakásfenntartással kapcsolatos éves kiadásaik átlagosan több mint 80 ezer forinttal magasabbak, mint az aktív korúaké. A kevesebb éttermi fogyasztás miatt az élelmiszervásárlásra is többet költenek, de az átlagos nyugdíjasnak évente csaknem 60 ezer forinttal magasabb gyógyszer és egészségügyi kiadással is számolnia kell.
Ezek az adatok is jelzik, hogy a nyugdíjas évek pénzügyi biztonságához körültekintő tervezésre van szükség. Kutatási adataink szerint csupán a nyugdíj előtt álló felnőtt lakosság 34 százaléka rendelkezik az időskorára szánt tartalékkal, és csak 22 százaléka vesz igénybe olyan nyugdíjcélú megtakarítási formát, amelyhez adókedvezmény is társul - mondta Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve