A főváros egészségügyi ellátásának megújítása részeként az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSE) is megújul, erre a kormány "rengeteg forrást fog áldozni", arról azonban még nem született kormánydöntés, hogy milyen koncepció mentén fog működni - mondta az államtitkár.
Helyszínről és az épület formájáról a kész koncepció ismeretében döntenek majd. A választásnál fő szempont, hogy a legkorszerűbb diagnosztikai ellátás néhány percen belül elérhető legyen, annak ugyanis nincs értelme, hogy a viszonylag kis igényekre milliárdos eszközbeszerzést hajtsanak végre, tehát vélhetően egy diagnosztikai központ közelében lesz az új OSEI - mondta az államtitkár.
Egyelőre még a stratégiaalkotás zajlik, a szakmai koncepció jövő héten került a stratégiai kabinet, majd szerdán a kormány elé. Jövő év június 1-ig viszont mindenképpen ki kell költöznie az intézménynek a jelenlegi (Alkotás utca) telephelyéről. Ónodi-Szűcs szerint az is elképzelhető, hogy az első költözésnél nem a végleges helyére kerül az intézmény.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese a sportegészségügyi intézet integratív szerepét hangsúlyozta, az OSEI-nek a megelőzésben, és a rehabilitációban is részt kell vállalni. Kérdésre válaszolva elmondta, az OSEI akár a Semmelweis Egyetem budai kampusza mellett is helyet kaphat, de egyelőre a Kútvölgyi kórház jövőbeli szerepéről is csak annyit tudni, hogy a közép-budai lakosság ellátásért lesz felelős.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve