Nincs egy csepp víz sem Budapest utolsó mocsarában, a Merzse-mocsárban, de még az odavezető csatornákban sem, adta hírül a Merzse-fan, a fővárosi védettségű vizes-mocsaras területtel foglalkozó tematikus Facebook-oldal. mint arról a Magyar Hang beszámolt a post nyomám, egy kis területen zöldellő növényzet látszik a mocsár közepén – ezeknek a gyökerei még éreznek valami nedvességet a talajban. A képen felette látható, rozsdabarna színű növényzet korábban a víztükör szintje alatt élő vízi növények voltak, melyek teljesen kiszáradtak most, hogy a víz eltűnt a mocsárról. Pedig 2019 telének végén még a mocsarat körülvevő erdő széléig is kiöntött a víz.
Korábban közel 200 különböző madárfajt figyeltek és gyűrűztek meg természetvédők a mocsár területén, amelynek kiterjedési területe már csak töredéke a 40 évvel ezelőttinek, amelyik szintén csak töredéke az egykor, a XIX. század közepén még teljesen egybefüggő (a jelenlegi Kis-Merzsét, Gyolcsrétet és Nagy-Merzsét is magába foglaló) vízterületnek, amely legmélyebb részén 4,5 méteres is volt. A mocsár egy „természetes tölcsérben” alakult ki, ugyanis minden oldaláról dombos rész veszi körül, így idegyűlt korábban mind a csapadékvíz, mind a megemelkedett talajvíz, illetve több forrás is táplálta a mocsarat. Az Ecser irányából érkező forrásokat idővel betömegelték, sőt, a mocsár Ecser felőli részén a Lidl és a Jysk építettek az elmúlt években logisztikai központot, így elvágva a vadállomány vonulási útját az Alföld irányából. Rákoscsaba és Rákoskert irányából lakossági beépítés, míg déli irányból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér határolja a természetvédelmi területet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve